Augusztus 26-án érkeztem meg Londonba.
Azt hiszem nem tudom megmutatni amit szerettem volna, a londoniak életét a nyüzsgést. Azt, hogy a hidakon és egyes turisztikai helyeken, nem lehet megmozdulni és, hogy ezeken a helyeken nem lehet londonit látni, csak turistát, abból is csak arabot és indiait.
Kicsit távolabb a nevezetességektől, ott éreztem jól magam, az üzleti negyed felhőkarcolói alatt, ahol egymást követték a kisebb étkezők, szendvicsbárok. Mi is itt fogyasztottuk reggelinket, jó nehéz sült disznóhúsos szendvicset. A sült húst nagyon imádtam, nagyon jól készítik, száraz is, mégis szaftos, ízes.
Egy londoni szokás, amit nem bírtam, megszokni és kimondottan idegesített, a piros lámpánál átkelni a zebrán. Utazótársam angol lévén nem bírt várni, míg a lámpa zöldre vált, így folyamatos stressz volt a közlekedésünk. Neki ez megszokott volt, én azt sem tudtam jobbra vagy balra nézzek, honnan fog elütni a kocsi. Nem siettünk sehova, mégis angolosan, kötelezően át kellett szaladnunk minden piroson. Azt nem tudom, ez angol, vagy csak londoni szokás, úgy emlékszem Skóciában nem ment át senki a piroson.
The Globe - Shakespeare múzeum és színház
Az eredeti színház 400 éve égett le, ettől 230 méterrel felépítették az eredeti másolatát.
Angol konyha, nekem nagyon ízlett, de eszméletlen hizlaló ételeik vannak. Pár nap alatt sikerült felszednem pár kilót a sült hús és Yorkshire puding evéstől.
Az angolom, nagyon felháborodott mikor a Yorkshire pudingot letésztáztam. Márpedig ez tészta egy magyarnak, olyan fánk szerű, a képviselőfánk tésztájához hasonlít.
Ez egy desszert volt, sose hasonlítsuk össze egy magyar édességgel. Nekem nagyon ízlett és az adag is bőségesen elég volt a főétel után. Itthon azért nem rendelek desszertet, mert nem bírnám megenni, túl nagy adagokat adnak és nagyon nehezek.
Kilátás a Temzére, csodás volt.
Hidak és a Temze
Temze vize, színtelen mint maga London. Sár folyó, de ez a szépsége.
Nyüzsgés, emberek, a szürke London színei.
A Tower története
1078-ban kezdődött, amikor
Hódító Vilmos felépítette a Fehér Tornyot a Temze partján. Az ezt követő évszázadokban szinte valamennyi király végzett a Toweren
kisebb-nagyobb átalakítást. Amellett, hogy királyi rezidencia volt, a
Tower neve elsősorban börtönével forrt egybe.
Az új és öreg London
Sétáltunk, talán reggeliző helyet kerestünk éppen, nem emlékszem pontosan, elkezdtem fotózni egy felhőkarcolót, ahogy a régi épületek között áll és dől felénk. Érzem, hogy 50 fok van, vagy több is, kibírhatatlan hőség, de pár méter és vége, utána újra londoni őszi idő, persze mint szerencséseknek eső nélkül, bárányfelhős égbolt. Mi ez a furcsaság? Megállunk, nézzük a magas épületet és hát a nap reflektálódik vissza az üveg faláról. Viccelődünk, de jó lehet az üzlettulajdonosoknak alatta, hisz télen nem kell fűteni, sőt ott van egy fodrász szalon, ott még a hajszárítást is az épület végzi.
Hetekkel később, jön utazótársamtól az e-mail, hogy utána nézett a dolgoknak és a felhőkarcoló ami alatt sétáltunk, komoly károkat okoz a londoniaknak, az üzlettulajdonosoknak és az ott parkoló kocsiknak. Mint egy nagyító, amivel lángra lehet gyújtani tárgyakat, ez is így működve, leolvasztja a gépkocsik műanyag bevonatát és kiégeti a kirakatok faburkolatait, leolvasztja a festéket róluk.
Itt olvashattok erről:
Én és London:
